Szentünk 280 körül született a liciai Patarában Valerián császár uralkodása alatt, gazdag, istenfélő szülőktől. Már gyermekkorától Isten kegyelmének jelei vették körül. Gyermekkorától megszerette az istenfélő életet. Nevelését nagybátyja Miklós patarai püspök végezte. Amikor felnőtt lett, pappá szentelték. A Szentföldről visszatérve, Myrában telepedett le. Szent élete miatt az összegyűlt püspökök a város püspökévé választották. Az egyik méltatója szerint a főpap élete a szeretetnek és az emberek iránti együttérzésnek szakadatlan hőstette. Teljesítette Szent Pál apostol törvényét: „... mindenkinek mindene lenni.” (I. Kor 9,22.) Ő a betegeknek orvos volt, a síróknak vigasztaló, a szegényeknek megmentő, a szenvedőknek vigasz, az árváknak atya, a veszélyt szenvedőknek védelmező és mindenkinek minden szükségben gyors menedék. Nem várva meg a segítségkérést, ő maga kereste fel a szükségben levőket. Az éjszakai csend oltalma alatt, elkerülve a tanukat és dicséretet, ő irgalmas, titkos alamizsnával menti meg a három szerencsétlen leánytestvérnek jó nevét és az ő elszegényedett kislelkű atyjukat. Amikor igazságtalanul lettek halálra ítélve hárman az ő nyájából, ő az ítélet helyére sietett, hogy kihúzza a hóhér kezéből a kardot. Amikor pedig kegyetlen ítélet lett kimondva a királyi vezérekre, a főpap a királyhoz fordult, hogy megmentse az ártatlanokat.
Djiklécián császár üldözése alatt ő is szenvedett a börtönben. Szabadulása után 325-ben részt vett az I. niceai zsinaton. Késő öregségben halt meg 342-ben Myrában. Ereklyéit később az itáliai Bariba vitték, ahol ma is nyugszanak.